A Magyar Építő Zrt. által kivitelezett felújítás közel 15 ezer négyzetméternyi területet érintett, ami a múzeum területének csaknem 40 százaléka.
Az egyik legrangosabb nemzetközi örökségvédelmi elismeréssel, Europa Nostra-díjjal díjazták a Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukcióját, amely a Magyar Építő Zrt. munkájával valósult meg.
A felújítás után 2018-ban újranyílt múzeum épülete a „Megőrzés” kategóriában nyerte el az Europa Nostra, más néven az Európai Unió Kulturális Örökség Díjat. A Mányi István Ybl-díjas építész által tervezett, 3 évig tartó rekonstrukció a Liget Budapest projektnek köszönhetően valósult meg.
A Szépművészeti Múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós és modernizációs munkálatai 2018-ban fejeződtek be. A Mányi István Ybl-díjas építész vezette Mányi Stúdió tervei alapján, a Liget Budapest projekt keretében megvalósult munkálatok során restaurálták a II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, majd a korábban kizárólag felületes felújításon átesett, raktárként használt impozáns Román Csarnokot. Ezen kívül továbbá:
A Szépművészeti Múzeum átfogó felújítása és modernizációja közel 15 000 négyzetmétert érintett, ami a múzeum alapterületének mintegy 40 százaléka.
A Magyar Építő Zrt. által kivitelezett felújításnak köszönhetően csaknem 2000 négyzetméternyi korábbi kiállítótér nyerte vissza eredeti funkcióját és a műtárgyraktáraknak is mintegy félezer négyzetméterrel több hely jut a megújult épületben.
A felújítás során egy új, térszint alatti, korszerű étterem és kávézó is kialakításra került. A 21. századi látogatói- és szakmai igények alapján felújított múzeum megnyitása óta már több mint félmillió látogatót fogadott.
A kortárs megoldásokat ötvözték az eredeti építészeti környezettel
A díjat odaítélő zsűri értékelése alapján a Szépművészeti Múzeum szakszerű felújításának eredménye egy 20. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása.
Az elismerés szerint: „A rekonstrukció hosszútávra előretekintő, átgondolt programot mutat fel a budapesti Szépművészeti Múzeumnak – mint Európa egyik meghatározó intézményének – a méltó rangjára való visszaemelése szándékával, megfontolt építészeti filozófiával alátámasztva. A kortárs megoldások egyfelől illeszkednek az eredetileg megtervezett építészeti környezethez, másfelől kiszolgálják a múzeumokkal szemben jelentkező új igényeket is.”
A zsűri megállapítása szerint a rekonstrukció során helyreállították a II. világháborút követő időszakot jellemző szakszerűtlen átalakítások által okozott károkat, és ezzel egy időben otthont kaptak az épületben azok a funkciók, amelyek nélkülözhetetlenek egy modern múzeumban. Az épület felújítása után a látogatók most ismét azt az arcát fedezhetik fel, amelyet a tervezők eredetileg elképzeltek.
Európa-szerte mindössze 21 projektet díjaztak
Az Europa Nostra-díjat első alkalommal 2002-ben hirdette meg az Európai Bizottság az Europa Nostra szervezettel partnerségben. A díj az örökségi értékek megőrzésével, helyreállításával, kezelésével, kutatásával és az azzal kapcsolatos oktatással, képzéssel foglalkozó legjobb gyakorlatokat, példákat ismeri el és mutatja fel.
Az Európai Bizottság felhívására minden évben egész Európából érkeznek pályázatok, amelyeket egy független szakértőkből álló zsűri bírál el és választja ki a nyerteseket.
Idén 15 országból összesen 21 pályázat részesült az Europa Nostra-díjban, ezen belül a „Megőrzés” kategóriában 9 projektet díjaztak.
A Szépművészeti Múzeum mellett idén még két másik magyar projekt is elnyerte a magas rangú elismerést: a Gödöllői Királyi Kastély „Egy Kastély titkos élete” címet viselő kiállítása és az UCCU Roma Informális Alapítványa, amely az „Oktatás, képzés és figyelemfelkeltés” kategóriában lett nyertes.