A Magyar Építő munkájának köszönhetően a vágánycsarnok felsővezeték-hálózata és az utastájékoztatási rendszer is megújul.

 

A jövő heti munkaterület-átadással megkezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása a Magyar Építő Zrt. kivitelezésében. A projektről Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón számolt be.

 

Ez történik a projektben

A fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét.

Emellett elvégzik a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, az épületben működő gyorsétterem és hat homlokzati torony tetőszerkezetének műemléki rekonstrukcióját is.

Mindezeken túl megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják. A munkálatok ideje alatt a pályaudvar utascsarnoka zárva tart.


2020 év várhatóan rekordév lesz a vasútfejlesztésben

Homolya Róbert közölte, a beruházásra azért van szükség, mert a Nyugati a legforgalmasabb pályaudvar Magyarországon. Évente 18 millió utas fordul meg itt, naponta 480 vonat halad át a pályaudvaron, ráadásul az elmúlt 40 évben nem végeztek átfogó felújítási munkálatokat a pályaudvaron. 

A MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére közölte, a Magyar Építő Zrt. hajtja majd végre a fejlesztéseket, amelyek összköltsége csaknem 9 milliárd forint. A pályaudvar felújításának kivitelezése várhatóan 2022 tavaszán fejeződik be.

A sajtótájékoztatón Mosóczi László kiemelte, 2010 óta európai uniós társfinanszírozással több mint 1300 milliárd forint jutott vasúti projektekre, 2020 azonban vélhetően rekord év lesz, csaknem 300 milliárd forint hasznosulhat kötöttpályás korszerűsítésekben. Példaként említette, hogy idén a kivitelezők egyebek mellett a Püspökladány-Debrecen és a Szombathely-Kőszeg vasútvonalak korszerűsítésén dolgoznak,valamint befejezik a kaposvári intermodális csomópont munkálatait.


A következő projekt a Nyugati tér megújítása lehet

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta, a következő lépés, a főváros vezetésével közösen, a jelenleg meglehetősen elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet. A terület érinti a hármas metró és a 4-es és a 6-os villamos vonalát is, előbbi 550 ezer, utóbbi pedig naponta 400 ezer utast szállít.

Homolya Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy a december 7-ig tartó felújítás alatt megváltozik a vonatok indulási és érkezi helyszíne.

A vasúttársaság helyszínen kiadott közleményében példaként említették, hogy május 11-én 4 órától június 19-én 22.15-ig a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és oda érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett. Mindezek miatt a társaság azt kérte az utasoktól, hogy a pályaudvaron végzett felújítási munkálatok ideje alatt a menetrendekről a www.mav.hu/nyugati oldalon még indulás előtt tájékozódjanak.   


Ingyenes kézfertőtlenítés és kötelező szájmaszk

Homolya Róbert arról is beszámolt, hogy a vasút fejlesztése a járványhelyzetben sem állt le. 

Hamarosan megkezdődik a Keleti pályaudvar teljes vizes blokkjának felújítása, a későbbiekben pedig erre épül majd a pályaudvar aluljáró szintjének és vágánycsarnok szintjének akadálymenetesítése, a tervezett fejlesztések várhatóan jövő nyáron zárulnak le.   

Kiemelte, a járványhelyzetben a járműveket minden nap fertőtlenítik, a le- és felszálló utasok számára a társaság munkatársai ingyenes kézfertőtlenítést biztosítanak a pályaudvarokon, hétfő óta pedig a vasúti kocsikban is kötelezővé tették a szájmaszkok használatát. Homolyan Róbert elmondta, a MÁV a jelen helyzetben is mindent megtesz az utasigények kiszolgálása érdekében, ugyanakkor megjegyezte, hogy a járvány miatt az utasok száma 80-90 százalékkal csökkent a korábbi időszakhoz képest.

 

Forrás: https://magyarepitok.hu/aktualis/2020/05/a-magyar-epito-megkezdi-a-nyugati-tetoszerkezetenek-a-felujitasat