Aláírta a szerződést a beruházó MÁV Zrt. a Magyar Építő Zrt.-vel a Nyugati Pályaudvar felújításának projektjéről – tájékoztatta lapunkat a nagymúltú kivitelező. A MÁV közlése szerint pedig már ma éjjel 10 órakor meg is kezdődik a munka a tetőszerkezet rekonstrukcióján.

 

Közel másfél évszázados már a Nyugati pályaudvar múltja

 

 

A 143 éves Nyugati pályaudvar a főváros egyik ikonikus épülete, mind a műemléki értéke, mind pedig a műszaki állapotának megóvása miatt is aktuálissá vált a projekt. A minden évben 18 millió fő által használt állomás jelentős amortizációt szenvedett el az elmúlt időszakban, most viszont műemléki rekonstrukciót kap összesen több mint 8200 négyzetméteren

  • a vágánycsarnok teteje,
  • a csatlakozó üvegszerkezetek,
  • a pénztárcsarnok,
  • a gyorsétterem,
  • illetve a hat homlokzati torony is.

 

2200 négyzetméternyi üvegfal is megújul

 

 

Ezzel együtt az épület mindét végén teljes mértékben új köntöst ölt magára az üveg függönyfal, összesen 2200 négyzetméteren. Továbbá még elvégzik állomásépület többi, mindeddig fel nem újított tetőszakaszának javítását, részben átépítik a csapadékvíz-elvezetést, valamint mindezeken túl megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják. A projekt összköltsége csaknem 9 milliárd forint, a kivitelezés várhatóan 2022 tavaszán fejeződik be.

A nagyszabású munkákhoz a csarnokban található vágányokat ideiglenesen lezárják, erről bővebb információ ezen a linken olvasható, ugyanúgy, mint a felújítás alatti ideiglenes menetrendrendről is.