A tervezett tempóban haladnak a munkálatok a Magyar Építő és ZÁÉV által kivitelezett sportcsarnokban.
Stábunk a pénteki sajtótájékoztató után vasárnap is részt vett egy nemzetközi sajtóbejáráson a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. generálkivitelezésében épülő Puskás Ferenc Stadionban, melyen többek közt az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) képviselői is jelen voltak.
A sportszövetség képviselőit ezúttal is Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár vezette körbe a 2017 óta épülő arénában. A rendezvényen az UEFA képviselőinek tiszteletére egy óriás, kupa formájú hőlégballont is az égbe eresztettek.
Fürjes Balázs a bejáráson elmondta, hogy jövőre az Európa-bajnokság négy mérkőzését rendezik Budapesten, attól függetlenül, hogy kijut-e a magyar válogatott-e vagy sem.
A jövő évi Európa-bajnoki meccseknek 12 házigazdája lesz, és az UEFA részéről hatalmas bizalmat jelent, hogy Budapest is házigazda lehet.
A vasárnapi bejáráson az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin az épülő stadionban körbejárva megjegyezte, hogy érezhető a futballmeccsek szenvedélyes hangulata és az ember azt érzi, hogy szeretne játszani a pályán és szinte hallani a szurkolók üvöltését. Azt is hozzátette, hogy sok stadionban járt már, de ezt nem mindenhol érezte. Az elnök a stadionról elmondta, hogy egyszerre újszerű és modern, ugyanakkor hagyományőrző is.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke elmondta, hogy a bejáráson több olyan résztvevő is volt az UEFA-tól, aki közvetlenül is felelősek a stadionokért és az Európa-bajnokság lebonyolításáért, közülük pedig jó néhányan szavaznak a jövőben, amikor dönteni kell versenyhelyszínekről és ha a személyes tapasztalataik pozitívak, akkor könnyebben teszik le voksukat Budapest mellett.
A munkálatok továbbra is az ütemterveknek megfelelően haladnak, a létesítmény hozzávetőlegesen 80 százalékos készültségnél tart.
A kivitelezés során a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. készítette és szerelte az acélszerkezetet, míg a szerkezetépítés feladait a West Hungária Bau Kft. és az Épkar Zrt. oldotta meg. A projektben a műszaki ellenőri feladatokat az Óbuda Group és a Főber Zrt. látja el, a tervezési munkákat a Közti Zrt. végezte el, a stadion vezető tervezője Skardelli György.
Kívülről már teljesen kész az épület, belülről pedig folynak a burkoló-, a gépészeti és elektromossági munkálatok, valamint a külső környezet végleges rendezése, a parkolóhelyek kialakítása, a kert- és útépítés és a székek elhelyezése van még hátra.
Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2019/05/az-uefa-is-elegedett-az-epulo-puskas-stadionnal