Budapesten október 28-án megtartották a Nemzeti Atlétikai Központ (NAK) hídavatással egybekötött bokrétaünnepét. A projekt generálkivitelezője a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium, építtetője pedig a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt.

A 2020 novemberében indult építkezésről legutóbb októberben számoltunk be bővebben, egy hármas interjú segítségével a tetőfedés érdekességeit, valamint a főváros számos pontjáról látható, diszkoszt formázó építmény projektjét általánosságban is bemutatva. Tegnap ugyanakkor arról adhattunk hírt, hogy a 2023-as atlétikai világbajnokságnak otthon adó aréna szomszédságában épülő gyalogos és kerékpáros hídon október 27-én sikerrel lezajlott a dinamikus próbaterhelés.

Egyszerre ünnepelték a híd és az aréna építőipari mérföldkövét

A pénteki eseményen előbb a hidakat hagyományosan felavató hordógurítást tartották meg a Robinson-hídnak is nevezett átjárón, amely a Csepel-sziget csúcsán lévő edzőközpontot, valamint a stadiont köti majd össze egymással. Ezután következett a hazánk egyik legjelentősebb építési projektjének legmagasabb pontját megünneplő bokrétaavató esemény.

A pénteki sajtóeseményen elhangzottak szerint

jövő márciusban lesz majd a stadion ünnepélyes átadása. Ezt egy július végi tesztverseny követi az augusztus 19-től 27-ig tartó világbajnokság előtt.

Már arról is zajlanak az egyeztetések, mi legyen a stadion neve

A kettős ünnepségen Németh Balázs a 2023-as világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója; Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár; Schriffert Péter a ZÁÉV Zrt. projektigazgatója; Kiss Márk, a Magyar Építő Zrt. gazdasági igazgatója; valamint Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója ismertette a projekt részleteit.

Schmidt Ádám kiemelte, a cél az, hogy az aréna ne egy üresen kongó díszelem, hanem egy élettel teli helyszín és sportliget legyen. Elmondta, a jövő augusztusi vb-re novemberben indul a jegyértékesítés, és már arról is zajlanak az egyeztetések, mi legyen a stadion neve.

Németh Balázs, kiemelte, egymilliárd ember figyeli majd jövőre, hogy a kivitelezők jól dolgoztak-e.

"Reményeink szerint több mint 215 országból érkeznek majd edzők és sportolók, köztük sokan olyanból, ahol eddig nem is hallottak a magyarokról”

- fogalmazott Németh Balázs.   

Nagyon sok előkészítő projekt kellett az elhanyagolt rozsdaövezet életre keltéséhez

Schriffert Péter felhívta rá a figyelmet, hogy a bokréta avatót nem a szerkezet elkészülte után szervezték meg, hanem megvárták vele a tető elkészültét. „Úgy gondoltuk, hogy a vasbetonszerkezet még önmagában nem mutatja úgy meg az épület lényegét, ahogy az a bokrétaünnepen meg szokott mutatkozni." Hozzátette, ez a feltétel az egyedi kábelmembrán-szerkezettel elkészült tetővel valósult meg. Arra is kitért, hogy a beruházás menete amiatt is eltért a megszokottaktól, mert a helyszínt adó elhanyagolt rozsdaövezetben nagyon sok előkészítő projektet kellett végre hajtani, hogy az európai szintű városrész megvalósulhasson.

Hasonló gondolatot megfogalmazva Kiss Márk rámutatott,

a projekt műszaki paramétereit és a stadionhoz kapcsolódó külső projektelemeket figyelembe véve nem kevésbé összetett feladatra vállalkoztak, mint annak idején a Puskás Aréna esetében, amelyet szintén ez a konzorcium kivitelezett.

„Ugyanakkor kijelenthetem, hogy a konzorcium minden nehézség ellenére az elvárásoknak megfelelően teljesít” – tette hozzá. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a neheze még most jön, hiszen a világbajnokságig hátralévő szűk tíz hónap naptárára pillantva lényegesen sűrűbb programot lát, mint az elmúlt két évben.

Ilyen hídszerkezet hazánkban még nem épült

Sal László beszédében kiemelte, hogy egy olyan projekt részesei lehetnek, amelyben egyedülálló módon egyszerre tartanak hordógurítást és bokrétaavatót, összekötve a hídépítők és a magasépítők hagyományos ünnepét.

A cégcsoport számos jelentős referenciájára visszautalva azt hangsúlyozta, több száz hídprojekttel a hátuk mögött elmondhatják, ilyen hídon még sosem gurítottak át hordót, hiszen ilyen szerkezet hazánkban még nem épült.

„A tervező Speciálterv egy rendkívül kecses hidat álmodott ide, amely szinte lebeg a víz fölött. A több paraméterében is egyedülálló szerkezet anyagba öntése jelentős műszaki kihívásokat okozott”

– tette hozzá. 

Számos építőipari cég vállal szerepet a beruházásban

A projekt lebonyolító-műszaki ellenőre a Főber Zrt. és Óbuda-Újlak Zrt. alkotta konzorcium. A szerkezetépítés feladatait három cég látta el, az Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft.-n kívül a Bayer Construct Zrt. és a Gedi Építő Kft. A generáltervezési munkálatokat a NAPUR Architect Kft. végezte.

A KÉSZ Csoport tagvállalatai, ezen belül a KÉSZ Metaltech Kft. és a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. felelt az acél és a kábeltető szerkezet megvalósításáért a gyártmánytervezéstől a technológiai tervezésen át, egészen a gyártásig és a kivitelezésig a cégcsoport stratégiai partnerével, a bim.GROUP-pal.

A NAK-hoz kapcsolódó gyalogos és kerékpáros híd tervezését a Speciálterv Kft. végezte, a műtárgy kivitelezését a konzorcium alvállalkozójaként a Hídépítő Zrt. végzi. Az acélszerkezetek gyártásáért és szereléséért az ACÉLHIDAK Kft. felel.

Elérte legmagasabb pontját a Budapest látképét is gazdagító építési projekt