Délelőtti kezdettel tartották Budapesten az építőipar szakmai szervezete, az idén 30 éves Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ünnepélyes évzáró közgyűlését.
Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet - mondta el Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az ünnepi alkalmon.
Nagy Ádám szólt az építőiparra 2020-ban váró kihívásokról. Ezek között említette, hogy képzésekkel biztosítani kell a megfelelő munkaerőt, valamint a szabályszerűen működő cégek versenyképessége érdekében vissza kell szorítani a feketegazdaságot. Hozzátette:
a rendszerváltás óta eltelt időszakban nem volt két olyan egymást követő év, hogy az építőipar termelési értéke 10 százalékkal tudott volna emelkedni. Az elmúlt két évben viszont a bővülés üteme meghaladta a 20 százalékot, és ez a harmadik év is ilyen lesz.
Jelentős a bövülés, de vannak kihívások
Koji László, az ÉVOSZ elnöke értékelése szerint 2019-ben jó évet zárt az építőipar:
az ágazat termelési értéke az idén eléri a 4000 milliárd forintot, teljesítménye pedig 25-28 százalékkal bővülhet 2018-hoz képest.
Koji László szerint a jövő év teljesítményére hatással lesz, hogy az ágazat megrendelés-állománya 10 százalékkal csökkent, ezen belül a mélyépítés területén 22 százalékos a visszaesés. Úgy vélte, 2020 az állami szerepvállalás éve lesz a gazdaság élénkítésében, a lakossági bizalom erősítésében és a megrendelések területén is.
Kitűnő és kitartó munkát ismertek el a Lechner Ödön díjak
Az eseményen adták át az ágazatban nagy presztízsnek örvendő nívódíjakat, melyekről külön cikkben számoltunk be, illetve számos szakmai díjat osztanak ki. Ezek között is kiemelkednek a Lechner Ödön díjak, melyek
az építésgazdaság területén dolgozó személyek elismerései, melyet hosszabb időszakon át végzett kimagasló, példamutató munka alapján lehet elnyerni.
A díjra a jelölések az építőipari ágazat érdekében végzett kimagasló szakmai és társadalmi tevékenységért, a hosszabb távon végzett kiemelkedő szakmai munkáért, illetve valamilyen jelentős sikeres építőipari alkotás létrehozásában végzett kiváló munkáért is érkezhetnek.
Miután az ÉVOSZ délelőtt közzétette az idén, a díj megalapításának 25. jubileumára való tekintettel a megszokott 5 helyett 6 díjazott örülhetett, illetve számos más, kiemelt jelentőségű elismerést is átadtak még az eseményen. A Lechner Ödön díjakat Koji László ÉVOSZ-elnök adta át.
2019. évben a Lechner Ödön díj kitüntetésben részesült:
Bajnok Sándor (Market Építő Zrt. műszaki igazgatója)
Laudáció: Húsz éve oszlopos tagja a Market Építő Zrt. műszaki csapatának. Tizenöt éve műszaki igazgatóként áll helyt nap mint nap az ország legnagyobb magasépítési feladatain. Kiváló vezető, aki számos ifjú kolléga pályafutását egyengeti a Marketben. Műszaki ismerete a legmagasabb színvonalú, különösképpen a szállodák és a műemléki felújítások területén. Felelősségtudat, minőség iránti elkötelezettség, pontosság, precizitás és eredményesség jellemzi személyét.
(A szakember munkájáról az idei év februári Hónap Mérnökeként részletes interjút adott lapunknak. - a szerk.)
Cseke Lajos (VIV Zrt. nyugalmazott vállalkozási igazgatója, szakértő)
Laudáció: Közel hat évtizeden át az elektromos szakiparban végzett kiemelkedő szakmai munkássága, az építőipari árképzés és kockázatfeltárás alapismereteinek terjesztésében, valamint a szakmunkásképzés korszerűsítése érdekében végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként, és ezen a területen az ÉVOSZ-ban végzett szakmai munkájáért.
Dr. Nemes Géza (nyugalmazott vezérigazgató)
Laudáció: Az építőiparban végzett több, mint 50 évnyi és az ÉVOSZ alapítása óta a Szövetségben végzett 30 évnyi magas színvonalú szakmai munkája példaértékű életmű. Az aktív pályafutása során szerzett tapasztalatai az ÉVOSZ által alapított Mesterdíjat odaítélő kuratóriumban hasznosulnak.
Kassai Ferenc (építőmérnök, automatizálási szakmérnök)
Laudáció: Feladatai közé tartozott a lakóépületek komplex geodéziai munkái, távközlési tervezések irányítása, digitális térképek elkészítése. A közműnyilvántartás magyarországi bevezetésének és kidolgozásának egyik irányítója. A digitális felmérések hazai elterjesztésének elősegítője.
Munkája mellett szakmai fórumokat szervez, szaklapot szerkeszt, tanulmányokat készít. Az Országgyűlési Bizottságok munkájában szakértőként, az Európai Uniós Operatív Programok Monitoring Bizottsági tagként képviseli a szakmát. Közéleti és társadalmi tevékenységet harminc éve folytat. A Magyar Mérnöki Kamara és az ÉVOSZ közötti szakmai kapcsolatok erősítésének elkötelezett híve.
Tratnyek István (FŐBER Zrt. építészmérnök, projektvezető)
Laudáció: A FINA 2017. Úszó-, Vizilabda-, Műugró-, Műúszó-, Nyíltvízi Világbajnoksághoz kapcsolódó Komjádi és Hajós-Széchenyi uszodák felújításának lebonyolítási/műszaki ellenőri projektvezetője.
A Puskás Aréna kivitelezési/megvalósítási igazgatójaként a teljes kivitelezési fázis mérnök irányítója, lebonyolítási vezetője, a műszaki ellenőrök felelős vezetője volt, projektvezető-helyettes. Kiemelkedő szerepe volt a projekt sikeres megépítésében.
Emberi magatartása, közösségi szerepe kiemelkedő.
Vladár János (IMOLA Konstrukt Kft. építésvezetője)
Laudáció: 48 éve, megszakítás nélkül a kivitelező építőiparban dolgozik. Ez alatt az idő alatt hatalmas szakmai tapasztalatra tett szert, melyet a hétköznapokban a létesítmények kivitelezésének magas színvonalú szervezésében és a minőségi munka érdekében kamatoztat. Több fiatal kolléga nőtt fel a keze alatt és váltak önálló szakemberré. Szakmai munkája és emberi magatartása példaértékű.
Az ágazat meghatározó többi díját osztották még ki
Az Etyek-Bicske-Tarján összeköttetését biztosító kerékpárút aluljárójának sajtolásos technológiával kivitelezett munkáiért a SYCONS Tanácsadó, Építőipari Fővállalkozó Kivitelező és Tervező Kft .kapott Építőipari Mesterdíjat, itt a kivitelező a fővállalkozó Útéppark Kft. volt. A díjat Szalai János, a Sycons ügyvezető igazgatója vette át.
Szintén Építőipari Mesterdíjat vehetett át a Pannon Park Biodom térlefedés acélszerkezet tervezési munkáiért az ARC-S Engineering & Design Kft.-t képviselve Bükkösi Raymond, építőmérnök, felelős statikus tervező, valamint Dr. Merczel Dániel építőmérnök, statikus tervező. Szintén a Biodóm projekt acélszekezet-gyártás-szerelés munkáiért pedig Ethleib Ádám építőmérnök, projektvezető, valamint Novák István építőmérnök, felelős műszaki vezető. A projekt generálkivitelezője a Market Építő Zrt.
Átadták a Mérnöki Kamara elismeréseit
A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata idén magasépítés és mélyépítés területén is egy-egy, a kivitelezést külön elismerést díjat adományozott, melyeket Kiss Jenő, az Építési Tagozat elnöke adott át.
Horváth Helga Ida építőmérnök az ARCHIBONA Kft projektvezetője, a Hegyvidéki Kulturális Szalon alkotásért kapta meg az Építési Alkotó Díjat. Feczkó Róbert építőmérnök, az A-Híd Zrt. projektvezetője pedig az érdi Szent István úti műtárgyak (közismertebb nevén Szent István vasúti híd) megvalósításáért.
A tervezőkkel való kiemelkedő kivitelezői együttműködésért is járó Sándy Gyula díjat a Magyar Építész Kamarától megosztottan a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka és környezete megvalósításáért Ámon Kornél és Papatyi Balázs kapta (Papatyi Balázzsal, a kivitelező Magyar Építő Zrt. szakemberével a projektről interjút is közöltünk.)
Az Épületgépészeti Nívódíjat a Magyar Telekom székházán elvégzett munkájáért Ágoston István és Szíjjártó Gábor kapta meg.
Végül pedig az ÉVOSZ és a Budapesti Műszaki Egyetem közös Gazdaságos Családi Ház témájú pályázatának díjazottjai Módi Mariann, Molnár Tamás és Szigetvári Balázs lettek.