A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év stadionja címről döntő szavazást. A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók.   

A százszázalékig magyar cégekkel megvalósítot stadiont tavaly november 15-én adták át. Az aréna a Magyar Építő és a ZÁÉV generálkivitelezésével, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt. (KKBK) beruházásában jött létre. A kivitelezés során a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. készítette és szerelte az acélszerkezetet, míg a szerkezetépítés feladait a West Hungária Bau Kft., az Épkar Zrt., a Bayer Construct Zrt., a Sankó-Ép Kft. és az Épszerk-Pannónia Invest Kft. oldotta meg. A műszaki ellenőri feladatokat az Óbuda Group és a Főber Zrt. látta el, a tervezési munkákat a Közti Zrt. végezte el, a stadion vezető tervezője Skardelli György volt.


Elsöprő fölénnyel nyert a magyar stadion

A portál beszámolója alapján a világ 107 országából 30 632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14 955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta. A közlemény szerint a három év alatt felépített létesítményre a világ minden tájáról, így a többi között Indonéziából, Argentínából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is érkeztek voksok.   

A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kellett adniuk a voksolóknak.

A szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélték oda az Év stadionja díjat.


Tavaly a diósgyőri aréna lett a legszebb

A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben volt. Szavazni március 15-ig lehetett a weboldalon.   

A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a DVTK arénáját választotta az év legszebbjének. A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idény nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont az Európa-liga fináléjának is.