A Magyar Építő és a ZÁÉV két évig tartó beruházásában ősszel már a 9 ezer négyszázméteresre kibővített intézményben várják a több száz nézőt.
Október 23-án nyílik meg újra a közönség előtt a több mint 9 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színház, amely a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. közös munkájával nyer korszerű formát. Legutóbb márciusban számoltunk be az akkor felállványozott színházról.
A megújuló kaposvári színház 9 ezer négyzetméteren három játszóhellyel rendelkezik majd – a nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme pedig 50 néző befogadására lesz alkalmas.
A fejlesztés fontos része a Csiky Gergely Színház kiemelt műemléki értéket képviselő központi épületének az eredeti terveknek megfelelő rekonstrukciója.
A beruházás során a több mint 100 éves épület szerkezeti megerősítést is kap.
Fülöp Péter, az intézmény igazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az a céljuk, hogy a Csiky Gergely Színház a magyar színházi élet tartósan meghatározó szereplőjévé váljon. Hozzátette, hogy szeretnék, ha látogatóik száma évente meghaladná a 100 ezer főt.
Újult energiával várják a nézőket az újjászületett színházban
A társművészetekkel való együttműködés jegyében a következő években bevonják az új színházba a cirkusz- és balettművészetet, teret adnak a néptáncnak, a népzenének, az operának, emellett terveznek divatbemutatókat és kiállításokat is.
A következő évadban tíz saját bemutatót terveznek, az október 23-iki díszelőadás Csiky Gergely Buborékok című színműve lesz Vidnyánszky Attila rendezésében.
Magyarországon Budapest után Kaposvár az első olyan város, ahol befejeződik az elmúlt években indult kulturális nagyberuházások egyike. A színház társulata két, az Együd Árpád Kulturális Központban töltött évad után térhet vissza állandó játszóhelyére.
Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2019/05/nemzeti-unnepen-kapja-vissza-megujult-szinhazat-kaposvar?fbclid=IwAR3kQ2XdNLZNm0jvsnngJkZyd0ydISEt-aQtckmKzfZC711mgA2wAJ3_P_g