Befejeződött a Nyugati pályaudvar csarnokának tetőszerkezet-építése, a megújult csarnokot tanévkezdéskor adják át – derül ki a MÁV vasárnapi közleményéből.

Fotók: Magyar Építő Zrt., MTI

A kivitelező Magyar Építő Zrt. információi szerint a csarnok tetőszerkezetével megújul a csarnok belső világítása is.

Mindezek mellett alsó és felső beszellőzés kialakítással készül új állókorcos fémlemez fedés az új alátét szerkezetre. Korábban beszámoltunk a második toronysisak és koronadísz beemeléséről is, a jelenlegi állás szerint pedig már a 6 toronytetőből 4 csúcsdísz került a helyére az eredeti pompájában.

A vasúttársaság kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint a csarnokban elbontották a tetőszerkezet építéséhez szükséges térállványt, a szakemberek jelenleg a héjazat építésén dolgoznak, a restaurátorok pedig a főpárkány felújítását végzik.

Megkezdődött továbbá az új világítótestek beépítése és folyik a bazilikális ablakok biztonsági üvegezése is.

Több lépésben születik újjá a műemléképület

A projekt részeként 8200 négyzetméteren megújul a vágánycsarnok teteje, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és hat homlokzati torony is. Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új lesz az üveg függönyfal, valamint javítják az állomásépület többi olyan tetőszakaszát, amelyet eddig nem újítottak fel.

Részben átépül a csapadékvíz-elvezetés, valamint új, modern digitális utastájékoztatási rendszert és a vágánycsarnokban felsővezeték-hálózatot alakítanak ki.

A társaság további utasforgalmi fejlesztéseket és akadálymentesítési beavatkozásokat végez kormányzati és uniós forrásokból:

  • egyebek mellett kicserélik a teljes aszfaltozott járófelületet,
  • megújulnak a keresztalagút utasforgalmi terei,
  • kicserélik a jelenleg nem működő liftet,
  • rámpákat alakítanak ki,
  • a vakoknak és gyengén látóknak pedig úgynevezett taktilis (vezető-) sávot építenek ki - olvasható a közleményben.
Nyugati pályaudvar: elkészült a vágánycsarnok tetőszerkezetével a Magyar Építő Zrt.