Három és fél év után októbertől várja a látogatókat a felújított Szépművészeti Múzeum – közölte Baán László főigazgató.
A műszaki átadás rövidesen megtörténik, és elképzelhető, hogy a Román csarnokot egy rövid időre tavasszal megmutatják a közönségnek, de az új állandó kiállítások berendezése az őszre várható. A főigazgató kérdésünkre elmondta, hogy a beruházás építési költsége 9 milliárd forint, a teljes rekonstrukció a műtárgyak költöztetését beleszámítva eléri a 15 milliárd forintot. A megújult épület a régi mesterek kiállítóhelye lesz, az összes új állandó kiállítást 2019 közepére rendezik be.
A Szépművészeti Múzeum első időszaki kiállítása Leonardo jegyében nyílik, hiszen a mester lovasszobra mellett tíz eredeti rajza is látható lesz októbertől. A Román csarnok rendezvényteremként is működik majd, ahol várhatóan rendszeresen koncerteket is tartanak. A Nemzeti Galériában több nagy dobásra is készülnek: a mexikói festőnő 111. születésnapján júliusban nyílik a Friada Kahlo-kiállítás, de bizonyára izgalmas lesz a Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola című tárlat is, illetve a Korniss Dezső életművét bemutató kiállítás. Várhatóan az év végéig készül el a jelenleg szerkezetkész Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), amely a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti és az MNG több mint 350 ezer műtárgyát fogadja majd be. A főigazgató szerint ebben az évben valószínűleg a gyerekszínház kivételével a Liget Projekt valamennyi eleme megvalósítási szakaszba lép.
Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1152457-oktoberben-nyit-a-szepmuveszeti