Rendkívül erős jelenléttel szerepel Magyarország és a főváros idén is a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a Cannes-i MIPIM-en, ahol az érdeklődők állami és a magánberuházásokat is megismerhetik.

A hazai standot szervező Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a Liget Budapest Projekt ma délelőtt sajtóeseményen mutatta be a projekteket.

A Puskás Aréna (A képre kattintva galéria nyílik)

A BFK többek között a már elkészült vagy a közeljövőben elkészülő budapesti projekteket prezentálja, a fejlesztők számára bemutatva a városépítés fontos irányait, mérföldköveit:

  • Ilyen a 2019 végén elkészült új Puskás Aréna, amely Közép-Európa legkorszerűbb és legnagyobb befogadóképességű arénájaként a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság tizenkét helyszínének egyike lesz. Itt lapunk korábbi közléseinek megfelelően a generálkivitelező a Magyar Építő Zrt és a ZÁÉV Zrt. konzorciuma volt, valamint jelentős szerepet vállalat a West Hungária Bau Kft., Épkar Zrt., a KÉSZ-csoport és számos másik hazai cég is, melyek bővebb listája a témában írt cikkeinkben is olvasható);

A Déli Városkpau Program tervei
  • Bemutatják a fővárosi Déli Városkapu Fejlesztési Programban megvalósuló Atlétikai Központ terveit és a kapcsolódó városrészfejlesztéseket. A szintén ide kapcsolódó Budapest Diákváros Fejlesztési Program keretében a sportlétesítmények mellett felépített egyetemváros előreláthatólag 12 ezer diáknak biztosít majd lakhatást.
  • Megtekinthető lesz a nemzetközi seregszemlén Magyarország legjelentősebb kreatívipari beruházása keretében megvalósult MOME Campus, melyet a Market Építő Zrt. kivitelezett,
A MOME Campus egyik látványos épülete
Ludovika-fejlesztések madártávlatból

Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt fejlesztéséért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója az eseményen felszólalva hangsúlyozta, hogy a MIPIM idei tematikájának középpontjában az egyre gyorsuló urbanizáció jelentette kihívások állnak, hiszen a Föld lakosságának meghatározó hányada már ma is a városokban él. Ennek megfelelően a Liget többek között jelen lesz

  • a Magyar Zene Háza organikus, a zöld környezetbe jól illeszkedő projektjével, melynek mint korábban lapunk megírta, a Magyar Építő a generálkivitelezője.

A Magyar Zene Háza építkezése február elején. (Dernovics Tamás/magyarepiotk.hu)
  • A Néprajzi Múzeum már javában épülő félkörív alakú, mesterséges dombokat létrehozó épületével, melynek mélyépítési munkáit a Market és a Bohn Mélyépítő Kft. végezte közösen, a szerkezet- és magasépítést pedig a ZÁÉV és a Magyar Építő kivitelezi.

  • A Millenium Háza projektjével, ahol eredeti díszítéseivel és modern belsővel kapta vissza egyik legelső épületét a Városliget az Épkar Zrt. generálkivitelezésével.
Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A HIPA is több projektet ajánl a külföldi befektetők figyelmébe, köztük a Hévízi-tó és a Balaton szomszédságában elhelyezkedő Zalacsányban megvalósított golf komplexumhoz tartozó 4*-os szuperior, valamint egy sárvári 4*-os wellness szállót. Bemutatja a Budapesttől néhány kilométerre, az M0-M1-M7 autópályák háromszögében található TÓPARK ’BE MY CITY’ multifunkcionális 200.000 m2-es épületegyüttest is többek között.

A TriGranit a legújabb budapesti fejlesztésével képviselteti magát: a 37.000 négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező Millennium Gardens-szel, ahol az alapozási munkákat a Swietelsky Magyarország Kft. részvételével végezték el és jelenleg a Bayer Construct Zrt. dolgozik. Az iroda tetejéről tetejéről a bérlők számára nyitott és exkluzív teraszokról is élvezhető majd a dunai panoráma. A Müpa és a Nemzeti Színház szomszédságában épülő irodaházat, a Millennium sétány irodafejlesztései közül az utolsóként, 2021 második negyedévében adják át.

A Millenium Gardens látványterve (TriGránit)

A WING az ország vezető ingatlanvállalkozása, az első számú iroda- és székházfejlesztője, amely minden ingatlanpiaci szegmensben aktív Jelenleg folyamatban lévő fejlesztései közöött van a környezettudatos Liberty irodaház (itt a HBM Soletanche Bachy Kft. végzi a mélyépítési munkálatokat), a Telekom székház melletti telken; az új evosoft-Siemens székház 22.000 m2-es, high-tech Duna-parti épülete (ahol szintén a HBM vállalta el a mélyépítést és most a KÉSZ-csoport generálkivitelezésében zajlanak a munkálatok, melyben az Épszerk-Pannónia Invest Kft. is részt vesz).

Így fog kinézni az elkészült Liberty irodaház

A nemzetközi seregszemlén Magyarország tovább erősítheti pozícióját a befektetésekért folytatott küzdelemben, amelynek eddigi eredményességét mutatja az is, hogy tavaly rekordot döntött az országba érkező beruházások mértéke - hangsúlyozták a szervezők.

Ötmilliárd eurónyi fejlesztés vonz Magyarországra még több befektetőt a Cannes-i ingatlankiállításon