Hármas kivitelezői konzorciumban az Épkar Zrt. – West Hungária Bau Kft. – Magyar Építő Zrt. közös munkájával valósul meg Paks új lakóparkja – közölte lapunk megkeresésére a kivitelező konzorcium. Rövid tájékoztatójuk szerint a projekt részeként három lakótömb épül meg. Ezekben összesen 500 lakás lesz.
Az egyes lakótömbök különböznek egymástól, az egyik 4-6 emeletes, a másik 3-4, a harmadik pedig háromemeletes lesz, s mindegyik alatt pinceszintet alakítanak ki. Itt illetve az épületek között is lesznek parkolóhelyek.
A közmű fejlesztések tervezési fázisban vannak. A munkálatok kiterjednek a három tömbből álló társasházak mellett a kapcsolódó egyéb létesítmények – piceszinti és felszíni parkolóhelyek, a lakópark megközelítését biztosító közutak – kialakítására is. A leendő lakók parkolását mindhárom tömb esetében a pinceszinti mélygarázs biztosítja – tájékoztatott a kivitelezést végző konzorcium. Arra is kitértek, hogy lakótömbönként üzlethelyiségeket alakítanak ki.
A paksi Léna Lakópark kivitelezési munkálatait 2024 májusában kezdték meg. Az ütemezés szerint a projekt befejezési határideje 2025 negyedik negyedév.