A hazai építőipari szektor kiemelkedő szereplője, a Magyar Építő Zrt. társadalmi felelőségvállalási programjában kiemelt helyet foglal el a gyermekek egészségügyi és szociális támogatása. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a vállalat gyermekek intenzív terápiás kórházi ellátását támogató eszközöket adományozott, illetve különböző szervezeteken keresztül plüss játékokat juttatott el hátrányos helyzetű kicsikhez.

A vállalat adományozási programjának következő fejezeteként a Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítványon keresztül 500 000 Ft-tal támogatta a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Kardiológiai Osztályát.

A Magyar Építő Zrt. ABPM-05 24 órás ambuláns vérnyomásmérő készülékkel, a hozzá való mandzsettákkal és az orvosok és nővérek munkáját segítői irodai eszközökkel támogatta az osztályt. Az adományt Dr. Juhász Ágnes kardiológus szakorvos vette át. A Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítványtól Nagy Károly kuratóriumi elnök volt jelen.

Évente közel 3000 gyermeket látnak el az intézményben

Az elnök ismertette, hogy az alapítvány 1996 óta segíti a gyermekkórházak munkáját orvosi eszközök, berendezések megvásárlásával.

„Minden törekvésünk kevés lenne azonban jó szándékú támogatók nélkül. Különösen jó érzés egy fontos cél megvalósításán együtt dolgozni egy komoly múlttal büszkélkedhető céggel. Érezni a segítőszándékot és azt, hogy a számunkra fontos cél másnak is fontos”

 – emelte ki Nagy Károly.

Az eseményen kiderült az is, hogy a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermek kardiológiai szakrendelőjében évente körülbelül 2500-3000 gyermeket vizsgálnak meg. Ilyen szintű igénybevétel mellett a használt orvosi eszközök hamar elöregednek, és szervizelésük vagy cseréjük elengedhetetlenné válik, melyek költségét a kórház nem minden esetben tudja magára vállalni.

„Ezért különösen megbecsülendő a Magyar Építő Zrt. adománya. Bízom benne, hogy közös munkánkkal hozzájárulhattunk a szívbetegségben szenvedő gyermekek gyógyulási esélyeinek növeléséhez”

 – zárta beszédét a kuratórium elnöke.

Az adományok az iskolai esélyegyenlőséget is támogatják

A tanévkezdés minden évben kiemelt anyagi terhet jelent a családok számára, a járványhelyzet miatt azonban most még több család került nehéz anyagi helyzetbe.

Az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” segélyakciójának keretein belül olyan gyermekeket támogatnak, akiknek már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének az esélyei társaikénál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra a szükséges iskolaszereket.

A Magyar Építő Zrt. 1 millió forinttal, valamint 100 írószercsomaggal és kisebb ajándékokkal járult hozzá az akció sikerességéhez, így idén 2000 rászoruló gyermek kapott tanszercsomagot.

 

Orvosilag elismert textilekkel segítik a koraszülöttek fejlődését

Az Alapítvány az Alapítványokért civil szervezet kiemelten foglalkozik a gyermekek támogatásával, adománygyűjtéssel és különböző programok életre hívásával egyaránt. Tevékenységi körébe tartozik a koraszülött gyermekek egészséges fejlődését szolgáló babafészek csomagok gyártása.

Az alapítvány Plüss Kommandó részlegének Koraszülött Hadműveletéhez 500 000 Ft-tal járult hozzá a Magyar Építő Zrt., amellyel a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó részlegét támogatták.

A koraszülött hadművelet célja az, hogy az ország 23 koraszülött intenzív osztályát olyan eszközökkel tudják felszerelni, melyek a koraszülöttek ápolását, a fizikai és idegrendszeri fejlődésüket és akár az életmentésüket is segítik.

A babafészek csomagok orvosilag is elismert, befogadott textil termékeket tartalmaznak, amelyek segítik a koraszülött babák idegrendszeri és fizikai fejlődését, csökkentve ezáltal a gyermekek mozgásszervi problémák vagy oxigénhiány miatti műtéti kezelésének szükségességét.

A teljesen allergénmentes textilekből készült plüss ölelő kezek, babafészkek, „J” formájú, köldökzsinórt imitáló speciális babakapaszkodók, babatámasztók, ultrahangozható sapkák, speciális sapkák CPAP életmentő géphez, szemtakarók („babaszemüvegek”) a fentieken túl a csöppségek biztonságérzetét is növelik.