Bokrétaünnepséget tartottak a Liget Budapest Projekt keretében megvalósuló és a ZÁÉV Zrt.- Magyar Építő Zrt. generálkivitelezésében létrejövő Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont építkezésén október 2-án, pénteken.
Az eseményen a többszázéves építőipari hagyományoknak megfelelően az építmény legmagasabb pontjának elérését köszöntötték.
Az épület két végén ötemeletes háznak megfelelő súlyt kell fenntartani
A ZÁÉV részéről Dormán József vezérigazgató emlékeztetett, a szerkezetkész állapotban 22 méter magas Néprajzi Múzeumot 2019-ben nem csupán Európa, hanem a világ legjobb középületének választották. Arra is visszautalt, hogy a konzorcium 2019 februárjában kezdte el az épület kivitelezését.
A szerkezetépítés során 235 munkás volt a napi átlagos jelenlét, a legmagasabb létszám pedig 386 fő volt.
„A hatalmas zöld tető konstrukció kapuzatként köti össze a nagyvárost a természettel. Az állandó tárlatoknak több mint 4.200 négyzetméteres, az időszakiknak pedig 2.300 négyzetméteres teret alakítanak ki” – mutatott rá a vezérigazgató.
Hozzátette,
az épület számos eddig hazánkban nem alkalmazott műszaki megoldást rejt.
Ezek egyike az amerikai hadsereg által a rakétasilókhoz kifejlesztett, speciális víznyomás elleni szigetelés. Ez képezi a 18 ezer négyzetméteres vasbeton alaplemeznek és a felbecsülhetetlen értékű műtárgyak védelmét a talajvíz ellen. Szintén különlegesség, hogy az épület két végén egy ötemeletes háznak megfelelő súlyt kell fenntartani, ezt is egy eddig Magyarországon nem alkalmazott technológia oldja meg.
Az eseményen Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese is részt vett. Beszédében elhangzott, a szintén a Magyar Építő kivitelezésében épülő Magyar Zene Házában korábban egy 150 fős nemzetközi szakmai bejárást tartottak. „Az ottani résztvevők azóta is rajongói a projektnek, azt gondolom, ugyanez a ’sors’ vár a Néprajzi Múzeumra is” – vetítette előre.
A magyarság egyik kiemelkedően fontos épülete jön létre
Az ünnepségen a Magyar Építő Zrt. részéről Oravecz László, műszaki vezérigazgató-helyettes köszönte meg a projekt valamennyi résztvevőjének a munkát és a kitartást. A vezető különleges megtiszteltetésnek, egyben hatalmas kihívásnak nevezte a számos nemzetközi díjat nyert projektben való részvételt. „Felemelő érzés itt lenni a Városliget kapujában ebben a pillanatban, amikor a létesítmény elérte a legmagasabb pontját” – fogalmazott Oravecz László.
Hangsúlyozta, a magyarság számára ez az épület kiemelkedő fontosságú lesz.
„A néprajztudomány nemzetünk kiindulási pontja, mely bemutatja a magyarok múltját, jelenét és jövőjét.”
Hozzátette, büszkeséggel tölti el a tudat, hogy a projektben részt vevő kollégái maximálisan felkészültek és elhivatottak: „Az ő áldozatos munkájuk gyümölcsét ünnepeljük a mai napon.”