23 magyar építőipari vállalat fogott össze a Mészáros Csoport koordinálásáva, hogy egymillió euró (360 millió forint) értékben 120 teljesen felszerelt és bútorozott lakókonténerrel segítsék a tavalyi horvátországi földrengés károsultjait. A kedden átadott lakókonténerek több mint 200 ember lakhatását oldják meg.
Az adománnyal olyan károsultaknak segítenek, akiknek a háza életveszélyessé vált, vagy súlyosan rongálódott.
A lakókonténerek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közvetítésével érkeztek a térségbe, és jutnak el Petrinja, Glina és Sziszek (Sisak) városába, annak érdekében, hogy a károsultak megfelelő körülmények között tudják átvészelni az újjáépítés időszakát.
Lehel László, a szervezet vezérigazgatója elmondta, hogy a konténerek közül 108-at fűtéssel, két ággyal, asztallal, illetve székekkel és szekrénnyel szereltek fel, 12 közülük szaniterkonténer.
Hatvan lakókonténert a horvát polgári védelem részére adtak át. Ezeket különböző, a fölrengés által érintett településeken állítják fel, Petrinja, valamint Glina városban és azok térségében. Hatvan konténer Sziszek városába kerül, ahol egy "konténerváros" épül, ennek előkészítő munkálatai hamarosan befejeződnek.
Az adományozók listája:
- A-Híd Zrt.
- Belfry PE Kft.
- Duna Aszfalt Zrt.
- EB HUNGARY INVEST Kft.
- Épkar Zrt.
- EuroAszfalt Kft.
- Fejér-B.Á.L. Zrt.
- FK-Raszter Építő Zrt.
- Horváth Építőmester Zrt.
- HUNÉP Építőipari Zrt.
- Laterex Építő Zrt.
- Magyar Építő Zrt.
- Market Építő Zrt.
- Pharos95 Kft.
- Mészáros és Mészáros Kft.
- Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft.
- R-Kord Építőipari Kft.
- Soltút Kft.
- Swietelsky Magyarország Kft.
- Szabadics Zrt.
- V-Híd Építőipari Zrt.
- West Hungária Bau Kft.
- és ZÁÉV Zrt.
A nehéz időkben segítenek
Az átadást követő sajtótájékoztatón Tomo Medved horvát miniszterelnök-helyettes, a romok eltakarítására és a kárelhárítási folyamatok koordinálására létrehozott válságstáb vezetője megköszönte a magyar vállalkozóknak és embereknek az adományokat, és hangsúlyozta a magyar kormány támogatását egy iskola és egy templom felújításában.
"Biztos vagyok benne, hogy minden lakos - ezen a területen - megtalálja majd a legjobb módját annak, hogy kifejezze háláját és tiszteletét azokért az adományokért, amelyeket a legnehezebb időkben önöktől kaptak"
- fogalmazott Medved.
A Mészáros Csoport vezetője, Mészáros Lőrinc kifejtette: amikor a katasztrófa megtörtént, azonnal azon kezdtek gondolkozni, hogyan tudnának segíteni - mondta el, hozzátéve, hogy ez már a második adományuk, korábban egy nagyobb élelmiszer-szállítmányt is küldtek.
December 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot, amelyet számos utórengés követett. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt. A térségben több mint 39 ezer épület sérült meg, a károkat 5,5 milliárd euróra becsülte fel a kormány, amely január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.