Zsolnay Kulturális Negyed

Műemlék épületek / Pécs

Zsolnay Kulturális Negyed

Műemlék épületek

Pécs az „Európa Kulturális Fővárosa” cím elnyerésével kiemelkedő lehetőséget kapott az Európai Unió támogatásával a város kulturális, szellemi és művészeti életében meghatározó beruházások megvalósítására.

E projekt keretében jött létre a Zsolnay Kulturális Negyed, mely végső formáját 2011 decemberére nyerte el. A 11 milliárd forintos beruházás során felújították a Zsolnay család egykori gyárépületeinek és lakhelyének területét, mely Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója volt. Ennek eredményeként 5 hektáron 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre.

A kivitelezés 2009-ben kezdődött, az egyes épületek átadása 2010 nyarától folyamatos. Elsőként 2010 szeptemberében a Zsolnay-porcelánritkaságokat bemutató A Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény tárlat otthona, a megújult Sikorski-villa nyitott meg. Ezt követte a Zsolnay Negyed északi és déli részét összekötő, negyvenöt méter hosszú új gyalogoshíd létrehozása és a Zsolnay Mauzóleum rekonstrukciója. A Bóbita Bábszínház a gyerekek nagy örömére 2011-től már a Zsolnay Negyedben működik, csakúgy, mint a Labor - Interaktív varázstér és a Planetárium. A belvárosi Pécsi Galéria újabb kiállítóhellyel bővült a Negyedben, a rendkívül nagy kiállítótérrel rendelkező Pécsi Galéria m21-gyel. A látogatók kényelmét biztosítja a Zsolnay út déli oldalán kialakított parkolóház. Az utolsó körben az egykori Ifjúsági Ház, a mai E78 épülete, valamint az egyetemi negyed készült el, ahová a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Kommunikáció és Médiatudományi, valamint a Szociológia Tanszék költözött.

A Zsolnay Kulturális Negyedet turisták ezrei keresik fel a világ minden pontjáról, hiszen a XIX. századi magyar iparművészeti kultúra kibontakozásában és Pécs modernkori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bírt a Zsolnay gyár, annak ipari, művészeti, kulturális kisugárzása és öröksége. A különféle kulturális, közművelődési, szórakoztató, gasztronómiai és oktatási funkciók ide telepítésével pedig egy pezsgő kulturális negyeddé vált a terület. Sőt, kimagasló építészeti és ipartörténeti jelentősége, egyedülálló komplexitása elismeréseként 2014. május 16-án a hungarikumok listájára is felkerült a Zsolnay Negyed.



Megvalósulás helye:

Pécs


Megbízó:

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata


Megvalósulás ideje:

2009-2011


Tervező: