Bő két hónap múlva, augusztus 19. és 27. között rendezik Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét. Mint arról lapunk is beszámolt: a budapesti atlétikai vb-nek otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ (NAK) műszaki átadás-átvételének folyamatát 2023. március 1-jén kezdték meg a generálkivitelező ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium szakemberei.
2023. április 26-án bemutatták a versenypályát, májusban pedig a fény- és hang technikai bemutatót is megtartották a stadionban. 2023. június 16-án újabb állomásához érkezett a nemzetközileg is kiemelt figyelemmel kísért beruházás: Sebastian Coe a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke felavatta a világszínvonalú futópályát. Mondo borítású, kilencsávos pálya rendkívül gyors. Különlegessége, hogy a kialakított pályafelület aszimmetrikus, ennek köszönhetően a nézők mind a futó-, mind az ugró számoknál közelebbről követhetik majd a versenyeket.
Sebastian Coe szerint az építők fantasztikus munkát végeztek, így a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban kiemelkedő teljesítményeket érhet el a világbajnokság több mint 200 országból érkező 2000 versenyzője.
Az atléták már az idei Gyémánt Liga-versenyeken is bizonyították, milyen kiemelkedő formában vannak – tette hozzá a nemzetközi szövetség vezetője. Ezt követően a kétszeres olimpiai bajnok Coe a Bp. Honvéd és a Gödöllői EAC atlétapalántái kíséretében felavatta a Mondo-pályát, majd futott egy kört a gyerekekkel.
A létesítmény 35 ezres lelátójának egy részét Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye után visszabontják, és ezt követően az ideiglenes nézőtér helyén Európa egyik legszebb futóköre szolgálja majd a sportot szerető embereket, a központban pedig a hivatásos sportolók végzik az edzéseiket.
A megvalósításban számos magyar cég szakemberei vettek részt
A vb ideje alatt 40 ezer főt befogadó, később 15 ezer férőhelyessé váló aréna projektje az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában valósul meg, a generálkivitelezését a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. végezte. A projekt lebonyolító-műszaki ellenőre a Főber Zrt. és Óbuda-Újlak Zrt. alkotta konzorcium, a generáltervezést a NAPUR Architect Kft. végezte. Az építmény központi struktúrájának tervezését, gyártását és szerelését, valamint az acél kábeltetőszerkezet helyére emelését a KÉSZ Csoport tagjaként a KÉSZ Metaltech Kft. és a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. kivitelezte. Az acél és a kábeltető szerkezet tervezéséért, gyártásért és kivitelezéséért a cégcsoport stratégiai partnere, a bim.GROUP felelt. A NAK mellett megépült Robinson hidat a konzorcium alvállalkozójaként a Hídépítő Zrt. építette a Speciálterv Kft. tervei alapján. Kiemelt alvállalkozóként a WHB Elektro Kft., a Zala Elektro Kft., a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft., a Kanizsai Magasépítéstő Kft., a Graboplan Kft., az Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft., a Bayer Construct Zrt., a Gedi Építő Kft, valamint a PBM Mélyépítő Kft. vett részt a munkákban.
A sportok királynőjének a koronája – így nevezték a stadiont
Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter egy csodának nevezte a Nemzeti Atlétikai Központot. Kiemelte: az eredmények azt mutatják, hogy az atlétika fantasztikus fejlődésen megy keresztül, és az új létesítmény számos innovatív megoldással alkalmazkodik ehhez a fejlődéshez.
"A sportok királynője koronájának a közepén állunk, ez a minden igényt kielégítő, korszerű létesítmény Közép-Európa legnagyobb atlétikai stadionja és edzőközpontja" - hangsúlyozta a miniszter.
Sebastian Coe kiemelte, az első napon kerül sor a női 10 ezer méteres döntőre, amelyben fantasztikus teljesítményre lehet számítani Sifan Hassan és Letesenbet Gidey indulásával, a második napon pedig a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét rendezik.
"Azt reméljük, hogy nagyon lelkes szurkolók látogatnak majd ki a vb-re, hogy támogassák az atlétákat. Ne felejtsük el, hogy atlétikában Magyarország tíz olimpiai bajnoka közül öt kalapácsvetésben szerezte meg címét, erre a számra szintén a vb elején kerül sor" - hangsúlyozta a WA elnöke, majd megköszönte Magyarország kormányának és a fővárosnak a támogatást.