Száz nappal a budapesti atlétikai világbajnokság rajtja előtt hang- és fénytechnikai bemutatót tartottak a Nemzeti Atlétikai Központban (NAK). Az arénában tartott sajtóeseményen egyúttal bemutatták az augusztus 19. és 27. között megrendezésre kerülő világbajnokság kabalafiguráját, a rackajuhot mintázó Youhuut.
A szerdai sajtótájékoztatón Jon Ridgeon, a nemzetközi szövetség (WA) vezérigazgatója átadta a magyar szervezőbizottság vezetésének a WA első osztályú licencét, melynek köszönhetően a Nemzeti Atlétikai Központ hivatalosan is házigazdája lehet az augusztus 19. és 27. közötti világbajnokságnak. A seregszemlén több mint 200 ország több mint 2000 atlétája vesz majd részt, a versenyek akár hárommilliárd tévénézőhöz is eljuthatnak Magyarország történetének legnagyobb sporteseményéről.
Számos magyar építőipari cég vállalt kulcsszerepet a beruházásban
A vb ideje alatt 40 ezer főt befogadó, később 15 ezer férőhelyessé váló aréna projektje idén március 1-én jutott el a műszaki átadás-átvétel megkezdéséig. A következő cikkünkben pedig arról is beszámolhattunk, hogy április 26-án bemutatták a komplexum versenypályáját.
A NAK az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában valósul meg, a generálkivitelezését a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. végezte. A projekt lebonyolító-műszaki ellenőre a Főber Zrt. és Óbuda-Újlak Zrt. alkotta konzorcium, a generáltervezést a NAPUR Architect Kft. végezte. Az építmény központi struktúrájának tervezését, gyártását és szerelését, valamint az acél kábeltetőszerkezet helyére emelését a KÉSZ Csoport tagjaként a KÉSZ Metaltech Kft. és a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. kivitelezte. Az acél és a kábeltető szerkezet tervezéséért, gyártásért és kivitelezéséért a cégcsoport stratégiai partnere, a bim.GROUP felelt. A NAK mellett megépült Robinson hidat a konzorcium alvállalkozójaként a Hídépítő Zrt. építette a Speciálterv Kft. tervei alapján. Kiemelt alvállalkozóként a WHB Elektro Kft., a Zala Elektro Kft., a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft., a Kanizsai Magasépítéstő Kft., a Graboplan Kft., az Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft., a Bayer Construct Zrt., a Gedi Építő Kft, valamint a PBM Mélyépítő Kft. vett részt a munkákban.
A nemzetközi szövetség nagyon elégedett volt a stadion készenléti állapotával
A csütörtöki eseményen nemzetközi szövetség vezérigazgatója elmondta, a héten megvolt a stadion készenléti állapotát vizsgáló egyik utolsó vizit, a WA-nál pedig nagyon elégedettek voltak a látottakkal. Joe Ridgeon hozzátette, a mostani vb azért is kiemelten fontos a WA-nak, mert az első, helsinki világbajnokság 40. évfordulóját ünneplik ebben az évben.
Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, Középkelet-Európában Magyarország bizonyíthatja először, hogy meg tud szervezni egy ekkora eseményt.
Kiemelte, jelenleg 203 ország részvétele biztos, de azon dolgoznak, hogy ez a szám még nőjön: a cél 206 ország indulása, amivel minden idők legnagyobb vb-jét tudnák megrendezni.
A stadion mellett szabadidőpark is épül, a rozsdából arany születik
Schmidt Ádám, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa kiemelte, célegyenesbe fordult a felkészülés, de a vb kapcsán indult egyedülálló programok - hétköznapi hősök, sulihősök -, amelyek célja, hogy minél több magyart sportolásra, sportos életmódra biztassanak, a viadal után is folytatódnak majd.
Fürjes Balázs, az irányító testület társelnöke kiemelte, a stadion acélszerkezetéből három Lánchidat lehetne felépíteni, az építkezéshez felhasznált összes kábel lefektetésével pedig oda-vissza össze lehetne kötni Londont és Budapestet. "Fájó hiányt pótlunk azzal, hogy itt otthonra lel a magyar atlétika. Emellett létrejön egy szabadidőpark, a rozsdából arany születik, mivel ez Budapest egyik lepukkant rozsdaövezete volt" - emlékeztetett.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a létszámmal kapcsolatban jelezte, 45-55 atléta indulásában bíznak, a versenyzőknek pedig minden korábbinál nagyobb motivációt ad az, hogy hazai környezetben bizonyíthatnak.