Hétfőtől használhatják az utasok a Nyugati pályaudvar új peronfelvonóját, amellyel akadálymentesen megközelíthető az aluljáró a pályaudvar területéről – derült ki a MÁV Zrt. közleményéből. A régi peronlift cseréjét a Magyar Építő Zrt. végezte el.

Ahogy azt korábban is jeleztük, a Nyugati pályaudvar utascsarnokának, tetőszerkezetének és homlokzatának felújítása több ütemben készült el. A Magyar Építő Zrt. által 2023-ban befejezett munkálatok magukban foglalták a főhomlokzati szakasz, a homlokzati tornyok és a főlépcső rekonstrukcióját is.


Egy tonnás teherbírással, acélszerkezettel jött létre

A Nyugati pályaudvaron a most befejezett részprojekt az aluljáró megközelítéséhez épített, de használaton kívüli peronfelvonó lecserélése. Ennek keretében egy új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, aknával szerelt villamos meghajtású, vandálbiztos felvonót kivitelezett a Magyar Építő, amely mozgássérült kerekesszék és babakocsi szállítására is alkalmas.

Tavaly augusztusban kezdődött meg a pályaudvar peronliftjének cseréje. A lift kivitelezése a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.


Notice: Trying to access array offset on value of type null in /home/magyarepito/public_html/inc/functions.php on line 1853